A marosváráhelyi ARIEL Ifjúsági és Gyermekszínház januári műsorában Kormos István verses meséje, a Kortyondi király kerül több alkalommal is színpadra: 8.-án szerdán fél 11-től és 12 órától valamint 9.-én csütörtökön és 10.-én pénteken, mindkét napon fél 10-től és 11 órától!
Csudadolgok
Mesék, versek, illusztrációk... kicsit csudálatosan...
Útravaló
"
Rügy nem pattan még. Nem mozdul a szél sem.A föld megnyílt vemhének gőze száll csak,
s a fák kék lelke ködlik, ahogy állnak
megrendülten az újjászületésben.
"
Rónay György
Az élet és a halál csodája
Ez a természet remdje, azt mondják. És ez a rend mindenek felett áll. És hol vagyunk mi ebben a rendben? Ott állunk félúton és megpróbáljuk elfogadni.
Vasárnap este kint voltam a temetőben, ott kapott minket a sötétség, és az égen a föld tükörképét láttam, a kis gyertyák amit az emberek a temetőben meggyújtottak ott pislákoltak az égbolton, sok apró csillag képben. És akkor olyan nyugalom fogott el, hogy ez nem is lehetne másként, hiszen amit itt a földön letettek, és itt hagytak maguk után, akik elmentek, az nem tűnhet el, a mosolyok, az ölelések, a szeretet, visszanéz ránk a sok apró csillagon kersztül és reményt ad, és békességet.
Miniévad - Csudaévad
Június 2. és 4. között bábos előadások mutatkoznak meg a Marosvásárhelyi Múvészeti Egyetem miniévadján!
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Részlates program itt :)
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Részlates program itt :)
Tavaszi szösszenet
Hol volt hol nem... volt egyszer egy kicsi szellő.
Egészen pinduri volt, nem nagyon tudott megmozdítani bármit is. Az egyetlen dolog aki meghajolt neki, egy kis tavaszi Ibolya volt.
Egészen pinduri volt, nem nagyon tudott megmozdítani bármit is. Az egyetlen dolog aki meghajolt neki, egy kis tavaszi Ibolya volt.
Játszani jó!
Kosztolányi Dezső: A játék |
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)